Holt

A bolond visszagondolja, mit tegnap ölt meg.
Az agyafúrt csak hagyja ködbe veszni,
És eltemetni, majd búját mással feledni,
Előrenéz, s reménye véres foltot tölt be.

A bolond tőrét tisztítja, s kezét nyalogatja,
Majd a vízben fürdik, mivel lángját oltotta.
Felkacag, s szeme könnybe lábad.
Rájön, hogy a holt többé fel nem támad.

A sebzett csak menekül, oda hol a Nap sem derül,
Tüskés ágak érte nyúlnak, s felmordulnak,
Mert elszalad a zsákmány, pedig éhezve várták,
Nevét kiáltják, s ígérik: soha nem bántják!

Az ifjú viszont meg nem áll,
Ereibe inkább erő száll,
Tovább halad az erdő felé, hol az ezüst fák
Merednek az égig, s dörejük a légbe váj.

Az ifjú kardját fényezi, pengéjét élezi,
Felkészül, hisz szívében csak dühét érezni.
Az égbe néz, s izmain a víz csorog,
Átszellemül, s erejét veszi midőn tovább kóborol.

Tudja, hogy holtak fel többé nem támadnak,
A rothadt többé meg nem újul,
Ellopott álom után többé nem vágyakozhat,
A viharverte ég többé be nem borul,
Az átszúrt szíve többé el nem szorul,
Kialvatlan vágya többé nem harcol éberül,
S az elítélt kegyelméért többé le nem borul,
Mert nem ember az: kinek
Kihűlt lelke szerelemtől sose részegül!

Írta: Lazarus 

Az Ár

Test, lélek és tudat, vágyaktól fűtött bódulat,

Szapora szavak, mi létemnél fogva megfogalmaz

Gyermek vagyok, törékeny és vak,

Félkezű, tehetetlen, s rab a felszabadulás alatt.

Az árral szemben fúj a szél,

Dobálja, hömpölygeti a letört ágak tetején

Sodródó bátor vad idegent,

Amíg én a parton állok remegve s félszegen.

Mögöttem büszkén, körözve táncol fel a légbe

A bölcső füstje, s haraggal szól a templom harangja

Lyukat üt a földbe, s eltorzul alakja

A marék földnek, mi otthont ad, ha félek.

Előttem a folyó robog élő, s eszméletlen testekkel

Sikolt a lég! Közli, hogy jő a vég az utolsó menettel

Elrobog a víz, a kiszáradt meder pedig betemet

Felemészti a reszkető, bizalmatlan lelkeket.

Felemészt engem is, ha állok egyedül, s töprengek:

Vajon lesz-e ki megfogja kihűlt kezemet?

Írta: Lazarus

Tegnap este ismét igénybe vettem az 5,5 gigabájtnyi Placebo zenéim által nyújtott élvezeteket. Még az ősidőkben – csak az ősidőkben, a kőkorban még a black metál volt a menő a gépemen – szóval réges-régen nagy Placebo rajongó voltam. Mindent összegyűjtöttem tőlük, amit csak lehetett. Még egy honlapot is csináltam The Hungarian Placebo Community néven, amit talán egyszer frissítettem, aztán rá sem néztem többet. Itt a link, akit érdekel a zenekar: http://placebo.extra.hu

Aztán rájöttem, hogy csak depressziós leszek ettől a fajta zenétől, és aztán abbamaradt a hallgatása. Nem is nagyon foglalkoztam vele, mígnem újra megszúrta a szemem, és belehallgattam. Na, ennyi elég is volt. Az egész estét Placebo koncert videók nézésével töltöttem.

Tudjátok, az a fura az egészben, hogy már teljesen más érzelmeket vált ki belőlem, mint ezelőtt. Már nem fordulok be tőle. Hozzájárul az is, hogy az angolom azóta csak fokozatosan javult, és ma már teljesen megértem a szövegeket. Viszont nem csak a nyelvtudásom változott, hanem valami más is. Én! Az utóbbi időben sok minden történt, és ez a sok minden mind hozzájárult ahhoz, hogy közelebb kerüljek ahhoz a dologhoz, amit felnőtté válásnak neveznek. Érzem, hogy egy komolyabb és erősebb személyiség lettem, rajt vagyok az úton, amit kijelöltek nekem. Persze ez még nem jelent semmit, a jövőmet nem ismerem, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan sok dolog fog történni. Sok, nagy dolog. És nem is ez a lényeg. A körülmények most nem lényegesek, hanem csak az, hogy ki lesz belőlem hamarosan. Elindult egy folyamat, ami malomként dolgozik bennem. Kialakít dolgokat, véleményeket és érzéseket. Mindez azért jó, mert ha elérkezik a nagy változások kora az életemben, akkor nem azt a taknyos gyereket fogja magával sodorni a helyzet, aki ezelőtt voltam, hanem egy férfit, aki sokféle helyzetben is képes lesz megállni a helyét. Legalábbis reményeim szerint.

Visszatérve a Placebo-ra, most kezdtem csak észrevenni, hogy olyan sok dal nem is gyermekes lázadásról szól, ahogy azt eddig hittem, hanem magáról a nagy betűs életről, aminek várhatóan nemsokára én is a részese leszek. Annyi olyan érzés van leírva ezekben a dalokban, amit csak az utóbbi időben éltem át, azelőtt ezek ismeretlenek voltak számomra, és nem is jelentettek sokat. Viszont most hallgatva őket úgy érzem, hogy kicsit eggyé tudok válni a zenével, és megerősít. Úgy értem, hogy a zenétől is kapok egy rúgást afelé az út felé, amit járnom kellene. Tudom, hülyén hangzik, de máshogyan nem tudom leírni.

Mostanában így vagyok a filmekkel és a zenével is. Lehet, hogy ez egyfajta ösztönösség, vagy nem tudom. Mármint, hogy keresem az adott dallal vagy filmmel az összefüggéseket a saját életemet érintően.

Befejezésül pedig egy újabb poem:

Watching over the pink star

Have to confess in every moment
Coz I need this strange movement
Watching over the pink star of ours
Never let it fade away coz of some dark hours

Look at the sky and make a wish
And you'll figure out what I thought about
Make it true, use and love it before you leash
The wild lion, leaving me alone and inside out

But I will hold you tight
The wish to the pink star'll be on my mind
And my lips will be hangin' on yours
Coz you're the One who called me the Charming on the white horse.

Tegnap este megnéztem Koltai Lajos filmjét, az Evening-et. Volt bennem egy kis félelem, hogy nem fog tetszeni, de már a film első perceiben megnyugodtam. Igazi remekmű. Szeretem az ilyen stílusú filmeket. Nem egy exact sztorin van a hangsúly, hanem a mondanivalón. Nem szórakozást nyújt a nézőnek, amire két nap múlva elmúlik a hatása, de nem is tanít, csak utat mutat afelé, ahol tanulhatunk és amit megtanulhatunk. Úgy vélem tanulni csakis a tetteinkből tudunk, más egyéb csak irányt mutathat vagy egy kezdő löketet adhat, de mindenre saját magunknak kell rájönni, hiszen az élet túl rövid ahhoz, hogy akár egy percet is elfecséreljünk belőle. Ez alatt azt értem, hogy mindig ébernek kell lennünk, és soha sem szabad megijednünk. Ellenkező esetben azokon a dolgokon fogunk sírni halálos ágyunkon – mint ahogyan Ann is a filmben – hogy miért nem tettük meg azokat a dolgokat, amelyekre annyira vágytunk? Miért kellett megijednünk, és a könnyebb utat választanunk? Vannak dolgok, amik visszafordíthatatlanok, és csak kínoznak hátralevő életünkön keresztül. Ez ellen már semmit sem tehetünk. Nincs visszaút, és soha nem is lesz. Mindez csak arra jó, hogy megtanítsa azt, hogy mennyire oda kell figyelni, és mennyire arra kell összpontosítani, hogy a lehető legboldogabbak legyünk. És nem az a fontos, hogy a jövőben mennyire boldogok lehetünk, hanem csakis az adott pillanat, mert ki tudja? Lehet, hogy az lesz az utolsó! Persze az esély kicsi rá, de meg kell adnunk magunknak azt az esélyt, hogy amikor idős fejjel visszagondolunk az egész addigi életünkre, akkor ne maradjon egy másodperc sem a rossz dolgokra. Az álomkép minden egyes mozzanatát a szép dolgok töltsék be, azok, amik boldoggá tettek minket, és megmutatták, hogy milyen is boldognak lenni úgy isten igazából. S még ha véget is ér, de már tudjuk, hogy mit kell keresni, s meg is találjuk. Hiszen minden percben ott van, csak élni kell vele, nem szabad eltaszítani magunktól.

A filmben volt egy nagyon érdekes és elgondolkodtató mozzanat. Ann egyik barátja, Buddy megismerkedésük után alig három héttel kiválasztott Annek egy csillagot a sok közül, aztán virágjának kinevezte a pünkösdi rózsát, madarának a fecskét és fájának a platánt, s a lista csak tovább folytatódik. Ann egy nap megkérdezte Buddy-t, hogy miért is kell ez az egész. A fiú pedig elmondta, hogy azért, mert ha élete bármelyik másodpercében pünkösdi rózsát, fecskét, platánfát vagy onyx követ lát vagy megpillantja a közös csillagukat, akkor arról mindig ő fog eszébe jutni, ha már nem lesz mellette. Ez egy nagyszerű gondolat a filmből! Annyi olyan dolog van, amiről eszünkbe jut egy valaki, s elmosolyodunk, majd boldogan gondolunk vissza a közös dolgainkra.

Igazság szerint az élet egy nagy verseny, ami arra megy ki, hogy ki tud több csillagot, fecskét és hegyi juhart összegyűjteni! Mert ha van valaki, aki elnevez nekünk egyet, akkor már tudjuk melyik az a pillanat, amikor boldogok voltunk, és tudjuk, hogy azt kitől kaptuk, kinek köszönhetjük.

Well, I know I wrote here for ages. Really sorry. I don’t wanna look for excuses; I don’t wanna explain anything at all. It would be quite difficult. I’m still searching and searching my way. And I can say that I’m not so successful. I don’t know where I’m going to and I don’t even know where I wanna go to. It sucks I know. I’m stucked to this fucking place and I cannot see the Exit board over the doors. Funny, isn’t it?

Nowadays I met a new feeling called HATE. I never really felt it before. Just running around and getting cold and warm. I’ve been impatient to the people around me. I’m afraid my anger and hate will hurt these people, and I don’t really want it. I have to find out how to solve it. Very soon!!!

I feel a little bit…. Um, I don’t know… strange… maybe. On the very day when I hoped so much I lost that I wanted. I lost too much. And it doesn’t ease my problem again. But it’s OK. Pain and being hurt and loosing something are the natural part of human being. It teaches us! It teaches so much and we don’t even realize it! Funny, isn’t it? Sometimes I can just laugh on my probs. It sucks.

Well, I should start to see the world colorful, butterflies, singing birds, nice clouds and pink flowers. Yep, everything’s gonna be OK. I know it will be okay. But the upcoming question is: WHEN? You know: I’m impatient!

Anyway, there’s a new poem:

The Frozen Dead Stars

Hold over, keep just hoping

And let someone else decide

Look for someone and rope in

Make a world and divide!

And then just give it up

And fall back, fall back upon

To your dreams that just begun

Bruise but you still try to hold on.

Nothing helps,

Betrayed souls cannot be

Betrayed again,

Coz there is no one

To set them free

According to the rules.

As the butterfly betrays himself

Never wakes up after his dance

By its very nature Love kills itself

And for rising there's no more chance.

The ground, the air become cold

Frozen stars are falling into ash

All the memories become old

During pictures are getting trashed

Nothing helps,

What has begun that cannot be

Stopped anymore,

Things never come back

From the deep frozen cove

Just laying and celebrating its death.

I’m sick of it. I’m sick of everything around me. And a lot of things just depend on me… But I’m scared. I’m afraid of everything. I don’t know how to start. And I don’t dare to take the risk. What if I do everything wrong? And there won’t be way back. Probably there won’t be way back, that’s my problem. And of course, if I don’t try it, nothing will change. These changes that I want in my life now are too far from my present-situation. It would be a very huge adventure and challenge to start but also a big risk as I said.

And there is a third possibility. I wait. I wait until I feel like ready to start my new way. It seems like the best choice today.

Languidity

Summers and mornings are gone with you
Frozen sky falls and makes prophecies true
Opened black eyes in fright glimpse it bleed
Floating bodies in the black velvet sea
Under the exploding Sun, over the bleeding Earth
Changes ease the endless human thirst
Dying flower glowing in purple hue
Gazing the sky that’ll never turn into blue
And doesn't notice itself getting carbonic and black
Instead of green and becoming barbaric and cracked
Enjoying its last minutes playin' with deadly gadgets
With languidity, the most deadly of human habits.

                                                     Lazarus - 2007. 10. 03.

Fordításban (ki kell jelölni!):

Közöny

A nyarak és a reggelek elköszöntek veled
A fagyott ég lezuhan, s valóra váltja a jóslatot
Rémületben kinyílt fekete szemek meglátják vérezni
Lebegő testek a fekete bársony tengerben
A vérző Föld felett, s a felrobbanó Nap alatt
Változások csillapítják a végtelen emberi szomjat
Haldokló virág bíbor árnyalatban izzik
Az eget bámulva, mely soha sem fog kékké válni
S észre sem veszi magát elszenesedni, s feketévé lenni
A zöld helyett, s durvává válik s összerepedezik
Halálos kütyükkel játszadozva élvezi utolsó perceit
A közönnyel, az emberi szokások közt a legvégzetesebbikkel.

                                                          Lazarus - 2007. 10. 03.

Soha ezelőtt nem éreztem ennyire vegyes érzelmeket, mint ezekben az időkben. Harag, félelem, szeretet, odaadás, gyengeség, széthullás, szerelem. Ezek azok, amik felnőtté tesznek? A huszonegy éves srácból egy érett férfit kovácsolnak? A sebek szerzése, és azok begyógyulása mind csak tapasztalattal lát el, és egy kicsit felnőtté tesz.

Soha nem éreztem ennyire széthullottnak magam, mint most. Nem tudom hogyan tovább, annyi kapu létezik, és nem tudom eldönteni, hogy melyiket válasszam. Félek az ismeretlentől, félek, hogy esetleg, amelyikre a választásom esik, nem fog beengedni és örökre zárva marad. Megrémít ez a sok dolog, ami bennem kavarog. Azt kívánom, hogy bárcsak minden egyszerű lenne. De nem az. És ezt el is fogadom, de így képtelen vagyok gondolkodni, képtelen helyesen cselekedni, képtelen vagyok egyáltalán cselekedni bármit is. Mindez egyre csak fokozódik, nekem pedig meg kell találnom a kiutat, mielőtt a lelkemben keletkezett örvény teljesen beszippant.

Ehhez kapcsolódóan írtam egy verset tegnap délután. Azzal a tudattal tessék olvasni, hogy abszolút nincs költői vénám! Viszont arra nagyon jó, hogy könnyítsek vele a bennem dúló problémákon, vagy legalább közelebb jussak ahhoz az érzéshez, hogy képes leszek megszüntetni őket.

Inactive

Everything's freezing, even my breath

During I'm straring the Sun swimming down

On the amber sea leaving everything he owned

Passing by memories - carried by its own death




Confused, disturbed and crashed

Loving someone, feelings’ unleashed

And emotions're laying unconscious

An alien voice's flyin' unsagacious




A scary, unknown road's rocketing forward

Meanwhile monsters're gazing in the shadow

Yelling and stoning public morals

And takin' the risk of losing all I ever know




My diving mind wants to come up for air

Even if it does not know how to swim

Just slowin' down, gettin’ hurt and bare

While unable to find a universe to move in




All the time searching screwed into

The labyrithine map of my problematique -

And still unable to find the way toward thou

Just found the path to the forever alternative




And the sea of the million-year-old trees

Which buries me to the houses of mummies,

Into the crashed ruins of all of my fear

An’ bruised memories - inactivated to set me free.

Egyetlen olyan sorozat van, amit rendszeresen figyelemmel követek. Ez pedig nem más, mint a Smallville, a The CW Superman-mitológiára épülő sorozata. A sorozat műfaját tekintve akció, sci-fi és dráma. Három műfaj egy sorozatban, ezért is vált a kedvencemmé - amellett, hogy Superman-rajongó vagyok.

A sorozat hatodik évadja a kryptoni tábornok, Zod földre jutásával és Clark Kent/Kal-El/Superman Fantom Zónába zárásával kezdődött. Kal-El az évad premier végén sikeresen kiszabadul az apja, Jor-El alkotta börtönből, és Zodot is sikerül elintéznie. Kiszabadulásakor viszont a Zóna rabjai is a Földre kerülnek vele együtt. Így aztán az előző évad fő témája a szökött fantomok semlegesítése volt. Az évad finálé pedig az utolsó zónaszökevény, a kryptoni laboratóriumi kísérletek kísértete, Bizarro színre kerülésével ért véget.

Véleményem szerint a hatodik évad az egyik legjobbra sikerült szezon mind közül. Csak remélni tudom, hogy a most következő hetedik ezt is felül fogja múlni. Előzetesként íme a CW hivatalos tartalom ismertetője a Smallville.hu fordításában.

A hetedik évadja kezdődik a Superman mitológia eme új interpretációjának, mely a klasszikus karaktereket valóságossá teszi és egy izgalmas akciósorozat bontakozik ki a szemünk előtt. Ebben az évadban Clark Kent és Lex Luthor már azok az ősellenségek, akiket a képregényekből ismerünk.

A hetedik évad izgalmas vendégsztárokat hoz a Superman mitológiából. Beleértve Dean Caint (Lois & Clark), valamint Helen Slatert (a Supergirl moziból). Továbbá megismerhetünk néhány történetet a Kriptonról és az El családról. Ebben az évadban Clark egyre többet tud meg a szülőbolygójáról. ahol a szülei éltek. Megtudja mit tartogat számára a jövő és miért lett a Földre küldve.

Az előző évad fináléjában Lana összekülönbözik Lex-szel a babával kapcsolatos hazugságok okán. Lana bevallotta Lexnek, hogy még mindig Clarkot szereti és hogy elhagyja. Mikor Clark rájön, hogy Lionel vette rá Lanát a Lex-szel való esküvőre, megtámadja a férfit. Azonban a Marsi Fejvadász közbelép, hogy elmondja, Lionel az oldalukon áll és éppen azért küzdenek, hogy megakadályozzák Lexet az utolsó zónaszökevény megtalálásában. Lexnek azért kellett a fantom, hogy tökéletesítse a segítségével a szuperhadseregét. Eközben Lois a saját módján igyekezett levadászni Lexet és szaglászott a Reeves gát körül. Amikor egy felfegyverzett őrrel találta szemben magát, leszúrták és sorsára hagyták. Chloe-t hívta segítségül, de mire Chloe megérkezett, már késő volt. Ahogy a kétségbesett Chloe megölelte Loist, felszínre tört lappangó képessége. Chloe meggyógyította Loist, de átvette a sérüléseit és összeesett. Lana autója felrobbant, amikor el akarta hagyni a várost. A rendőrség szembekerült Lex-szel a gáton és őrizetbe vették gyilkosság vádjával. A fantom megtámadta Clarkot, megalkotva Clark tökéletes ellenségét, Bizarrót. A két emberfeletti harcos küzdeni kezdett és harcuk feltörte a Reeves Gát falát, elárasztva a területet vízzel, veszélybe sodorva mindenkit.

Ebben az évadban Clark minden eddiginél nagyobb harcokat vív. Bizarro eltökélt, hogy elpusztítja őt, csak egyikük maradhat életben. Clark élete szerelmét is elveszítette egy szörnyű balesetben, a nevelőanyja pedig Washingtonba költözött. És itt van a fiatalember legnagyobb próbatétele is, egy tizenkilenc éves unokatestvér személyében, akit Karának hívnak.

Amikor a gát átszakadt, Kara űrhajóját kimosta a víz a földből. A lány kómaszerű állapotban volt éveken át. A Kriptont tinédzserként hagyta el, hogy vigyázzon a bébi Kal-Elre annak Földre érkezése után. Azonban nem öregedett egy percet sem, míg a hajóban volt, így most fiatalabb az unokatestvérénél. Ezért most Kal-Elnek kell vigyáznia Karára. Karát elbűvöli a földi kultúra és nehézségeket okoz számára, hogy észben tartsa: titkolnia kell erejét a világ előtt. A fiatalkori óvatlansága sokszor sodorja őt bizonytalan helyzetekbe, s bekerül Lex látószögébe is.

Lana halála látszólag arra készteti Lexet, hogy újragondolja életét. Kézségesen börtönbe megy a felesége meggyilkolásáért és elkezd segíteni az elesetteken ahelyett, hogy kihasználná őket. A titkos hadseregét felszámolják, de Lexet hatalmába keríti egy új megszállottság: Kara és az űrhajója. Habár arra nem döbben rá, hogy a kettő dolog között kapcsolat van. Lex kapcsolata apjával továbbra is zavarosan alakul. Egyikük sem bízik a másikban és Lex gyanítja, hogy Lionelnek számos titka van és része van titkos hadseregének felszámolásában is. A két ravasz Luthor továbbra is óvatosan kerülgeti egymást, várva azt a pillanatot, hogy valamelyikük olyan lépést vét, ami a véget jelentheti számára.

Más is kételkedik Lex adakozó hozzáállásában: Lois Lane. Mivel Lex titkos hadserege oly sok kárt okozott családjának és barátainak, Lois megfogadja: levadássza a milliárdost. Emellett egy nagy lépést is tesz a karrierjében, amikor a Daily Planet új szerkesztője Grant Gabriel megbabonázza őt viselkedésével és szerződteti az újsághoz riporternek. Miközben igyekszik megragadni az esélyt és bizonyítani oknyomozó riporteri képességeit, Loisnak lelkifurdalása van. Úgy érzi, elbitorolta Chloe-tól a lehetőséget és a rivaldafényt.

Ha a Lois-szal való versengés az új szerkesztő figyelméért nem lenne elég, Chloe-nak még fedeznie kell a saját titkát is, elrejteni a világ elől, ahogy Clark is tette. Fél bevallani Jimmy-nek az új képességét, mert azt hiszi, ezzel elijesztené a fiút. Mindazonáltal az állandó kitérések, a meteorfertőzöttek való oknyomozói írások felfüggesztése, a furcsa viselkedése, valamint a Clarkkal való kapcsolata elbizonytalanítja Jimmy-t a kapcsolatukat illetően. És a fiú szép lassan teljesen új színben kezd nézni Karára. Ahogy Clark sem gyónta meg titkát Lanának éveken át, Chloe is így tesz. Mikor rádöbben erre a hasonlóságra, rájön, hogy örökre elveszítheti a fiút.

A Superman mitológia újraértelmezése a kezdetektől. A Smallville-t televizióra adaptálta Alfred Gough és Miles Millar. A történet a DC Comics karaktereire épül. Gough és Millar executive producerei is a műsornak, Ken Horton, Kelly Sounders, Brian Peterson, Todd Slavkin, Darren Swimmer, James Marshall, Mike Tollin, Brian Robbins és Joe Davola oldalán. A sorozatot készíti: a Tollin/Robbins Produkction,a Millar/Gough Ink és a Warner Brothers Television.
Supermant megalkotta: Jerry Siegel és Joe Schuster.

Az SZDSZ már ezen a héten be kívánja nyújtani azt a törvénymódosítást, ami szerint 2008 januárjától engedélyezné az azonos nemű párok házasságát és megadna minden jogi egyenlőséget ezen személyeknek - írja a HírTV honlapja.

Az azonos neműek hazásságához a családjogi törvényt módosítaná az SZDSZ, méghozzá úgy, hogy egész egyszerűen kivenné a törvény szövegéből a férfi és a nő kifejezéseket és a törvényben csak annyi szerepelne, hogy Magyarországon házasságot két nagykorú személy köthet. A módosítással egyúttal az azonos neműeket is a heteroszexuális párokkal azonos jogok illeték meg. Az SZDSZ álláspontja szerint nincs és nem is lehet részleges jogegyenlőség vagy részleges szabadság, egyenlő jogokat kell biztosítani mindenkinek, így a szexuális kisebbségekhez tartozóknak is - mondta Gusztos Péter.

A liberálisok még csak ezután kívánják a szocialisták elé terjeszteni a kívánt módosításokat. Az MSZP eddig is kiállt a melegek jogai mellett, s a homoszexuálisokat mostanában ért atrocitások miatt valószínűleg megegyezés születik ez ügyben.

Minden bizonnyal ehhez még a jobb oldalnak is lesz egy-két szava. De reméljük a legjobbakat!

Néha ártatlan báránynak nézzük a vérengző farkast, és túl későn döbbenünk rá arra, hogy nem mi vagyunk a vadászok, hanem éppen az, akit kergetünk, és belőlünk válik az űzött vad. Francois Ozon filmje, a Les Amants Criminels éppen erről szól egy szerelmi krimibe ágyazva.

Nem hiszem, hogy említettem, de nagy Ozon rajongó vagyok. Nálam a sor a Le Temps Qui Reste-tel kezdődik és az X2000-en, a Scenes de lid-en, a Photo de Famille-en, a Une Robe d'été-n keresztül az Action vérité-ig tart. Tegnap viszont egy újabb alkotás csatlakozott Ozon-kedvenceimhez. Ez pedig a Criminal Lovers, vagyis eredeti címén a Les Amants Criminels.

Úgy néztem meg a filmet, hogy nem ismertem előtte a tartalmát - a szokásostól eltérően -, így tényleg élveztem azt a 96 percet. Ez okból kifolyólag, most én sem szeretnék egy tartalom ismertetőt leadni. Aki szereti az izgalmas és megrázó filmeket, az mindenképpen nézze meg, mert nagyon érdemes! Ha néhány szóban jellemeznem kellene a filmet akkor: női manipuláció, férfiúi gyengeség, krimi, szex, brutalitás, frusztráció és bonyolultság.

Aki mégis kíváncsi néhány sor erejéig a tartalomra, az jelölje ki az alábbi sorokat:

->A rejtetten mentális zavarokban szenvedő lány, Alice szívességet kér a látens homoszexuális barátjától, Luctől, ami végzetesnek bizonyul Alice osztálytársa, Said számára. Mindkettejük élete gyökeresen megváltozik. Közös projektjük befejeztével azonban váratlan dolog történik, és a két vadászból űzött vad válik. Kettejük kalandja során a film végigvonultatja a halál, az életbenmaradásért folytatott küzdelem, a rejtett homoszexualitás és a szexuális zavarok színekben gazdag képeit egy nem mindennapi környezetben.<-

A filmhez torrent itt letölthető: http://www.mininova.org/tor/409209

Mint ahogy azt Gusnak megígértem, a mai bejegyzésben az Egyházról kialakult véleményemet osztom meg veletek.

Orwell nagyon jól bemutatta 1984 című könyvében az emberi társadalmat. Bárhogy is alakul a történelmünk, mindig kialakul az a bizonyos piramis rendszer, amit az alsó, középső és felső osztály alkot. A történelemre - bár folyton megújulva - mindig ez volt jellemző.

Úgy vélem az emberiség még mindig a primitív fajok közé tartozik. Sohasem használjuk a józan eszünket, ezért vagyunk becsaphatóak, ezért uralkodhat felettünk az okosabb. Mint tudjuk a történészek, geológusok felfedezései alapján bizton mondhatjuk, hogy az élet a Földön nem úgy indult, ahogy azt a Bibliában leírják. És tudjátok, én a Jézus Krisztusról szóló részeket sem tudom elhinni. Sajnálom, de ez ellent mond a józan eszemnek.

Nos, akkor lássuk! Szóval voltak emberek, nagyon régen, akik hatalomra vágytak. Adni akartak az embereknek valamit, legyen az remény, vagy akármi, de cserébe kértek is! Az uralmat felettük. Ekkor jöttek a képbe az istenek, a feljebb rendű lények, akik az eszközök voltak az egyházak kezében. Rengeteg vallás létezik a világon, és mindegyiknek meg van a maga története. Az, amikor az isteneik az emberekkel kommunikáltak. Arra lennék kíváncsi, hogy ez most hol van? Miért nem szállnak le az angyalok, és beszélgetnek velünk? Zavaros.

Nos, hát akkor is kitaláltak tarkábbnál tarkább történeteket, de kézzel foghatóan nem tudták bizonyítani az istenek létezését. Az emberek többsége pedig nehezen tud olyan valakit szeretni és tisztelni, illetve engedelmeskedni neki, akit nem is ismer, akinek nincs még csak jelleme sem, sőt néha még neve sem! Így jöttek a képbe a megváltók. A keresztény egyház esetében Krisztus. Neki már volt jelleme, voltak tettei, őt képesek voltak szeretni az emberek és követni őt. Igen! Az egyház megtalálta a tökéletes fegyvert, hogy kordában tartsa az embereket. Ez pedig önmaga volt, és nem Krisztus! Ő csupán az egyház megtestesülése, egy kép, amit könnyebb szeretni, mint egy árnyat, vagy a valódi ént, a szervezetet. Nézzük csak, Orwell milyen szépen megírta ezt már! Csak ott éppen Nagy Testvérnek hívták, és a Párt megtestesülése volt. Az egyház általa tartja fent a hatalmát, nem a pénz miatt, hanem a tiszta hatalomért, ami a történelem során milliókat megrészegített, és nézzünk csak vissza!

Nem tudom, hogy eljön-e az az idő, amikor az emberiség rájön az igazságra - amit persze én sem állítok, csak feltételezek. Úgy vélem a vallás nem más, mint álszentség. Tiltakoznak például ellenünk, melegek ellen is, holott a 70%-uk - a feltételezések szerint - szintén „más”. Csak nem vállalhatják, mert az a hatalom bukásához vezetne, hiszen pont’ az ellenkezője jellemző rájuk, mint amit hirdetnek!

Ennyiből én is kitalálhatok egy vallást és hozzá egy istent és egy megváltót, aztán akkor majd követelek én is pápai széket, meg sok pénzt a zsebembe, meg sok hülye embert, akik követnek. Bocsánat. Kicsit durva volt, de ami a szívemen az a számon. Persze sok embernek megbékülést és reményt ad, az hogy hihet valamiben, de érdemes ilyen áron?

Nemrég tagja lettem egy csupa kedves emberből álló klubnak, melynek első jelentős projektje tegnap zajlott le a Somogyvári Gyermekotthonban. A bentlakásos iskola enyhén-, illetve közepesen fogyatékos gyerekeknek ad helyet. Klubunk elhatározta, hogy szerez egy kellemes délutánt az ott lakó gyerekeknek. Látva a sok szaladgáló és játszadozó lurkót hatalmas mosollyal az arcukon bizton állíthatjuk, hogy a célunk sikerült is. A klub által készített és hozott rengeteg sütemény alig másfél óra alatt elfogyott, az egyik tag által játszott zenére pedig rengetegen táncoltak egymásba karolva, kört alkotva. Az általunk vezényelt ügyességi és humoros játékoknak is nagy sikere volt, nem hagytak minket megállni sem. Mindez azt bizonyítja, hogy jól érezték magukat. És bár a klub legtöbb tagja nem beszél magyarul, ennek ellenére így is mindenki nagyon jól megértette magát.

Úgy vélem, úgy véljük ez a nap sokáig megmarad majd a gyerekek emlékezetében. Látni lehetett rajtuk, hogy boldogok, mert sok szeretetet kaptak, az ő esetükben ez pedig nagyon ritka. De nemcsak nekik, nekem is sok pluszt adott ez a délután. Hihetetlen érzés az, ahogy éreztem, mennyire kedvelnek, annak ellenére, hogy idegen vagyok számukra. Sokan közös fotót akartak velem, odafutottak hozzám és megfogták a kezem, belém karoltak.

Mindamellett hogy aranyosak, rendkívül illemtudóak is. Az asztalon rengeteg sütemény és snack állt csak nekik, és mégis milliószor elhangzott a kérdés: "Bácsi, ebből vehetek?" És nem csak a kicsik, de a nagyobbak is ugyanúgy rákérdeztek. Illemtudóak, és megadják nekünk a tiszteletet. Pedig csak 21 éves vagyok, mégis külön el kellett mondanom mindegyik lurkónak, hogy ne magázzanak, hanem csak tegezzenek, ahogy jól esik. A barátjuknak tekintettek mindannyiunkat, minden nénit és bácsit. Tudták, hogy nem a társadalom kirekesztettjeinek tartjuk őket, hanem a barátainknak. Ha ezt alkalmaznánk a mindennapjainkban, ha nem rekesztenénk ki azokat az embereket, akik mások, mint mi, akkor a világunk elkezdene jó irányba haladni. És én bízom is benne, hogy fog. Csak szeretetet kell adnunk egymásnak, ennyi az egész.

Azt vallom, hogy amennyi szeretetet kapunk, kétszer annyit kell adnunk embertársainknak. Olyan bonyolultan éljük a napjainkat, amikor olyan egyszerűen is lehetne élni azt. Nem értem, hogy miért kell megnehezíteni, és tovább bonyolítani. Hiszen mindannyian egyenlők vagyunk, ennek ellenére mindig különbséget teszünk csupán megrögzöttségből.

Snow Patrol - You Could Be Happy

Az emberi lélek olyan, mintegy öreg lepedő. Hamar kiszakad, és ha nincs senki, aki befoltozza, a keletkezett űr egyre csak nagyobb és nagyobb lesz. Minden ilyen lepedőnek szüksége van egy személyi doktorra, aki begyógyítja a keletkezett sebeket, mielőtt az űr nagyobb nem lesz, mint maga az anyag.

Ez a hétvége sok mindenre volt jó. Rengeteget tanultam. Negatív és pozitív dolgokból egyaránt. Először a negatívat elemezném, a pozitívat a következő bejegyzésre hagynám.

Ezen a hétvégén végre megtanultam, hogy a párkapcsolatot nem nekem teremtették. Bármikor próbálok boldog lenni, mindig ugyanaz a vége: Zuhanás! 30 méter magasból, és csak arra eszmélek, hogy apró darabokra törtem, és nincs, aki felkaparjon. Július vége óta ismét sikerült szerelmesnek lennem, és az egészben az a poén, hogy a másik fél is úgy érez, mint én, legalábbis ezt mondja. Mint ahogy az előző kapcsolatomban, itt is a körülmények romboltak szét mindent. Attól félek, hogy ez sohasem változik, valahogy mindig ez jut nekem, és nem tudom, hogy miért érdemeltem ki ezt. Mindent megteszek azért, hogy úgy éljem az életem, hogy ne ártsak senkinek, hanem inkább segítsek. Szeretek adni, és nem pedig elvenni. Tőlem pedig mindenki csak elvesz. Ezúttal a reményt. Úgy érzem nekem ez jutott, a pár napos boldogság. Az is csak kétszer egy évben. Persze tény, hogy túl érzékeny vagyok, és emiatt mindig nagyobb szerepet kerítek a dolgoknak, de a pohár az most telt be nálam. Sikerült elvesztenem a hitem. Jól átgondolva, más ember ennyi sorozatos csalódás után a józan eszét is elvesztette volna. Szóval talán még szerencsésnek is mondhatom magam.

Egy napig tényleg úgy éreztem magam, mint egy jéghegy, akit apró jégkockákra zúztak. Viszont vannak barátaim és emberek, akik szeretnek. Ez pedig mindig segít felkelni, és újra eggyé válni.

Van, hogy nagyon szeretünk valakit, és bármennyire is várunk rá, de nem kapjuk meg tőle azt a szeretetet, amit várunk tőle, és ez hatalmas űrt okoz a lelkünkben. Ezt pedig csak a barátaink odaadása és bátorítása töltheti be. Egy igaz barát képes minden sebünket begyógyítani. És nekem van ilyen! Akitől minden nap szeretetet kapok, még akkor is, ha nem találkozunk, és nem is beszélünk napi rendszerességgel. Egy barát gyógyír mindenre, minden apró bánatra és fájdalomra, mert a szeretet, amit ad bennem él... minden nap, és vasárnap kétszer annyira!

Lassan már egy éve, hogy a jelenlegi munkahelyemre kerültem. A régebb óta ott dolgozó, de velem egyidős unokatesóm székét váltottam fel, és kaptam mellé két kolleganőt. Nos, a helyzet ott bonyolódik, hogy kedves unokabátyám halálosan szerelmes az egyik, tőlünk majdnem húsz évvel idősebb kolleganőnkbe. Ráadásul ezt ki is mutatja. Csakhogy! Adódott egy kisebb probléma: én. Ő külön irodába került, és én kerültem egy légtérbe szíve hölgyével. Ez egészen a nyár közepéig nem is látszott nagy problémának. Egészen addig, ameddig a másik kolleganőt ki nem hívja egy harmadik, majd visszatérve "rám nem rontott". Megkért, hogy azonnal lépjek fel az iwiw-re, és nézzem meg a leveleim. Nem volt ott semmi. Aztán elmagyarázta, miért. Drága szerelmes kollegánk az érintett kolleganő nevében és profiljából minden ismerősnek kiküldött egy levelet, melyben tanácsot kért az ismerősöktől, hogy melyik srácot vállassza: a barna herceget (unokatestvérem) vagy a szőkét (engem). Mire kolleganőm belépett ellenőrizni a kiküldött levelet, már ott állt jó néhány válasz levél, miszerint a "szívére kellene hallgatnia" vagy "a barna herceg jobban illik hozzá". Az ügyből rettenetes balhé kerekedett. Az érintett kolleganővel persze azonnal kiküldtünk egy levelet mindenkinek, hogy abberrált és mentálisan beteg illetéktelenek feltörték a profilját és a nevében valótlan tartalmú üzenetet küldtek ki.

Íme a szóban forgó levél:

„Kedves barátaim!Van két srác az életemben és nem tudom eldönteni, hogy melyiket válasszam. Mindig is adtam az emberek véleményére - másra sem :-) - így szeretném kikérni a véleményeteket.Arra kérlek benneteket, hogy válaszaitok legyen teljesen őszinte.Nem haragszom meg, ha olyat mondtok, ami nem tetszik.Szóval kérlek titeket adjatok tanácsot. Melyiket válasszam. A szőke herceget vagy a barnát. Találtok róluk képeket itt a képeim között.Kérlek, válaszaitokat az free-mail címemre küldjétek.Köszönettel *******!”

Unokatesóm büntetésként nem az elbocsátást, hanem az irodánkba való belépési tilalmat választotta. Második büntetésként le lettek csökkentve a feladatai, és én kaptam meg tőle a plusz terheket, ami miatt sohasem vagyok képes a dolgaim végére érni.

A környezetemben nem ez volt az első ilyen eset. Az ismerettségi körömben más is eljátszotta már az "iwiwenmásnevébenféltékenységbőllevélküldözgetős" játékot.

Mindkét esetben a "hőn szeretett" személyek látták a kárát a féltékenységnek. Milyen beteges dolog az, hogy kellemetlenséget vagy fájdalmat okozunk annak, akit szeretünk?

Ha szeretek valakit, akkor mindent megteszek érte a józan ész határain belül, és őszintén, nem titkolózva, lopakodva. Nem jutna eszembe olyan, hogy bárkinek is ártsak, főleg, ha ráadásul szeretem is. Nem tennék ilyen meggondolatlan lépéseket. És nem csak én, de még sokan mások sem.

Az itt a nagy kérdés, hogy mi vezet valakit ilyen elvakult és meggondolatlan tettekhez? Mi tesz valakit a bárányból örjöngő farkassá?

Bármennyire is keresem a választ, nem találom. Nem tudok ezzel azonosulni. Várom a véleményetek!

Úgy vélem mindannyian a szép dolgokért élünk. És annyi szép dolog van a világon! Itt vagyunk mi, emberek. Annyi csodálatos ember él ezen a világon! Én pedig igyekszem annyit megismerni belőlük, amennyit csak tudok. Hiszen már egy beszélgetés egy kávé mellett is milyen jól tud esni. Az amikor figyelünk egymásra, kedveljük egymást, és ez látszik a szemünkben, amikor egymásra mosolygunk. Mi tesszük széppé a napunkat, általunk keletkeznek a szép dolgok is. Illetve általunk nyerik el szépségüket, azért mert értékeljük és szépnek látjuk őket.

 Egyik kedvenc színésznőm, Ally Mack nemrég készített egy listát a blogja számára azokról a dolgokról, amiket nagyon szeret. Úgy döntöttem, én is összeállítok egy ilyen listát.

Szóval... 

Szeretem: 

• a barátaim
• a zenét
• a marcipánt és a fehér csokit
• az elgondolkodtató filmeket
• George Orwell könyveit
• este a városban mászkálni Nusival
• az írást
• új embereket megismerni
• a macskáim, amikor dorombolva hozzám bújnak
• a főzést
• az első randikat
• a zöldségeket és a minden féle gyümölcsöt
• a havazást
• örömöt szerezni valakinek
• augusztusban a csillagokat nézni
• az e-maileket, amiket kapok
• a szép vagy elgondolkodtató verseket
• a rózsát
• a nevetést
• ha mások jól érzik magukat a társaságomban
• az álmodozást
• a kávét
• a száraz borokat
• a külföldiekkel beszélgetést
• a bizarr történeteket
• ha készítek egy jó fotót
• elképzelni, hogy egyszer rend lesz a munkahelyi íróasztalomon
• a humoros embereket
• az állatokat
• a szökőkutakat
• leülni a templom előtti lépcsőkre, és figyelni az embereket
• a vihar előtt tornyosuló felhőket
• az érdekes híreket
• a naplementét
• és még vagy kétmillió dolgot....

Kiskoromban nagyon sokat bámultam az eget. Vártam, hogy talán egyszer meglátok valami újat. Persze nem történt semmi sem. Érdekes egy dolog. Nézed azt a sok-sok csillagot, és tudod, hogy mindegyik valami titkot rejt, és valószínűleg sohasem fogod megtudni mi is az.

Vannak emberek, akiket a hatalomvágyuk hajt előre, más embereket pedig a tudásvágy. Az élet egy verseny. Annyi olyan dolog van, amit nem ismerünk, és mind csak arra vár, hogy felfedezzük.

Tegyük fel, hogy van egy másik faj, hasonló az emberiséghez, csak néhány lépcsőfokkal feljebb állnak az evolúciós ranglétrán. Két dolog vezérelheti őket. Egyik a hatalom-, másik a tudásvágy. Mindez persze feltételes módban, hiszen a hatalomvágy csakis a primitív fajokat jellemzi, ez esetben minket is. A hatalomvágy az önpusztítás legtökéletesebb fajtája. Aki arra törekszik, hogy más hozzá hasonló lényeket a saját szintje alá szorítson, és ehhez a létre veszélyes eszközöket használjon, az előbb utóbb önpusztítást idéz elő. Példának itt vannak a háborúk és annak eszközei, itt van a nukleáris bomba. Mindez kizárólag azokat a népeket jellemzi, akik primitívek, tudásuk behatárolt, és ebből kifolyólag félnek az ismeretlentől.

Egy fejlettebb faj, már nem törekszik igazán hatalomvágyra, hiszen birtokában van egy bizonyos mennyiségű tudásnak. Tudatában vannak, hogy a hatalom iránti harc bukáshoz vezet, akár az egész faj elhullásához. Tudatában vannak annak is, hogy a tudás sokkal nagyobb értéket jelent, mint a hatalom a többiek felett. Ez az egyetlen dolog, ami előre hajthat egy fajt a fejlődésben. Meg kell szabadulni az ismeretlentől való félelemtől, megtanulni, hogy bármennyire is különbözőnek látszunk, az élet törvényei szerint egyenlők vagyunk, és így is kell viselkednünk. Legyünk akár fehérek, zsidók, négerek, ázsiaiak, leszbikusok vagy melegek, egyikünk sem több és nem is kevesebb a másiknál. Ezt, ha tetszik, ha nem, el kell fogadnunk és így élnünk. Persze az elfogadás nem elég, nyitnunk is kell egymás felé, kapcsolatba lépni egymással, segíteni egymást. Ha ez mind sikerül, egyszer csak azt vesszük észre, hogy egy olyan faj útját járjuk, amire büszkék lehetünk, büszkék, hogy a tagjai vagyunk.

Sajnos itt még korántsem tartunk, még mindig a kétszínűség, a hatalomvágy és az önzőség jellemez bennünket. Pedig csak egy karnyújtásnyira lenne a következő lépcsőfok, mi mégsem ragadjuk azt meg. Egyhelyben toporzékolunk, egészen addig, amíg le nem zuhanunk onnan, ahová felmásztunk, és holtan a porba nem hullunk, hogy hasonlattal éljek. Ez mind rajtunk áll, és nem is idő, hanem elhatározás kérdése.

Sok ember gondolja, hogy megfigyeltek vagyunk egy olyan faj által, akik feljebb állnak azon a bizonyos evolúciós létrán. Nagy a valószínűsége, hogy így is van. A közelünkben egy másik, nálunk értelmesebb faj éjjel s nappal megfigyel bennünket. De ez a kontaktus mindaddig egyirányú marad addig, amíg el nem jutunk egy felsőbb szintre, ami egy fejlődő fajnak elő van írva. Nem állítom, hogy mindez igaz, s valóban figyelnek bennünket, hiszen nem tudok választ, csak kérdéseket. De akár így van, akár nem, ez semmin sem változtat. Saját magunknak kell feljebb kapaszkodnunk minden erőnkből.

Én leginkább arra lennék kíváncsi, ha létrejönne a nagy találkozás a két faj között, akkor mit látnánk meg egymás szemében? Félelmet? Bátorságot? Melegséget? Idegenséget? Erőt? Gyengeséget? Vagy csak saját magunkat? A szemünkben meglátnák azt, akik voltak, ahonnan továbbléptek? Mi az övékben pedig azt, ahová el fogunk jutni egy nap? Talán. Ha megéljük...